A habcsomóról szóló tanítóbeszéd (Pheṇapiṇḍūpama sutta) Halmazok (khandhák)

S.22.95./iii.140. A habcsomóról szóló tanítóbeszéd

 (Pheṇapiṇḍūpama sutta)

Egyszer a Magasztos Ajoddzshá közelében, a Gangesz partján időzött. Ott a Magasztos így szólította meg a szerzeteseket:

– Szerzetesek.

– Tiszteletremélt úr – válaszolták ők. – A Magasztos ezt mondta:

– Szerzetesek, éppen úgy van ez, mint amikor a Gangesz folyam egy nagy habcsomót hordoz. Egy éleslátású ember megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne egy habcsomóban? Éppen így, szerzetesek, bármiféle forma legyen is az, akár múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli, belső vagy külső, durva vagy finom, alantas vagy magasrendű, távoli vagy közeli, a szerzetes megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne a formában?

Szerzetesek, éppen úgy van ez, mint amikor ősszel, amikor nagy cseppekben hull az eső, a víz felszínén egy buborék keletkezik és pattan szét. Egy éleslátású ember megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne egy buborékban? Éppen így, szerzetesek, bármiféle érzés legyen is az, akár múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli, belső vagy külső, durva vagy finom, alantas vagy magasrendű, távoli vagy közeli, a szerzetes megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne az érzésben?

Szerzetesek, éppen úgy van ez, mint amikor a meleg évszak utolsó hónapjában, késő délben, egy délibáb remeg. Egy éleslátású ember megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne egy délibábban? Éppen így, szerzetesek, bármiféle észlelés legyen is az, akár múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli, belső vagy külső, durva vagy finom, alantas vagy magasrendű, távoli vagy közeli, a szerzetes megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne az észlelésben?

Szerzetesek, éppen úgy van ez, mint amikor egy ember, akinek keményfára van szüksége, keményfát keres, egy éles fejszét vesz magához és az erdőbe megy.  Ott meglát egy nagy banánfa-szárat, amely egyenes, friss, nincs gyümölcshozó szára. Kivágja a tövénél, levágja a koronáját, és kigöngyöli a levél-tekercset. Amint kigöngyöli a levéltekercset, még háncsot sem talál, nemhogy keményfát. Egy éleslátású ember megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne egy banánfa-szárban? Éppen így, szerzetesek, bármiféle késztetés legyen is az, akár múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli, belső vagy külső, durva vagy finom, alantas vagy magasrendű, távoli vagy közeli, a szerzetes megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne a késztetésekben?

Szerzetesek, éppen úgy van ez, mint amikor egy varázsló vagy az inasa a keresztútnál varázslatot mutat be. Egy éleslátású ember megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne egy varázslatban? Éppen így, szerzetesek, bármiféle tudomás legyen is az, akár múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli, belső vagy külső, durva vagy finom, alantas vagy magasrendű, távoli vagy közeli, a szerzetes megvizsgálja, elmélkedik felette és gondosan megfigyeli, és az üresnek, tartalmatlannak, lényeg nélkül valónak tűnik előtte. Hiszen miféle lényeg lehetne a tudomásban?

Így látván, szerzetesek, az útbaigazított nemes tanítvány elfordul a formától, elfordul az érzéstől, elfordul az észleléstől, elfordul a késztetésektől, elfordul a tudomástól. Elfordulván lecsillapszik, lecsillapodván megszabadul. Amikor megszabadult, felkél a tudás: megszabadult. Megérti: A születést megszüntette, a szent életet leélte, tennivalóit megtette, nincs tovább e létformában.

Ezt mondta a Magasztos. Ezt mondván a Jó úton járó, a Tanító hozzátette:

A forma olyan, mint egy habcsomó,

az érzés, mint egy buborék,

az észlelés, mint egy délibáb,

a késztetések, mint egy banánfa-szár,

és a tudatosság, mint egy varázslat,

így magyarázta a Nap rokona.

Az ember akárhogy elmélkedik fölötte,

és gondosan megvizsgálja,

tartalmatlannak és üresnek tűnik,

ha valaki figyelmesen megtekinti.

E testet illetően

a nagy bölcsességű azt tanította,

hogy az ember három dolgot elhagyva

látja e formát elpusztultnak.

Ha az életerő, hő és tudomás

távozik ezen anyagi testből,

akkor félrevetve hever,

késztetés nélkül, mint mások tápláléka.

Ilyen ez a folytonosság,

e varázslat, bolondok megtévesztője,

a tanítás szerint ez egy gyilkos,

nem található itt semmiféle lényeg.

A tetterőt felébresztő szerzetes

így nézzen a halmazokra,

legyen nappal vagy éjszaka,

megértve azokat, mindig éberen.

Elvethet minden béklyót,

és magának készíthet menedéket;

csak haladjon, az elpusztíthatatlant óhajtva,

mint akinek a haja lángban áll.